A kezdetek, II. rész - Cukorfüggőségem története
- Pálnik Szandra
- Jan 19, 2017
- 3 min read
“Az ember tudattalanjában él valaki, aki szeret a szájjal foglalatoskodni: aki enni akar, sokat akar enni, még többet kíván fogyasztani”. Írja Forgács Attila Az evés lélektana című könyvében. Ezek a sorok tökéletesen kifejezik, mivel kellett szembe néznem és kell nap mint nap. A különbség annyi, hogy ma már tudok uralkodni a zabáláson. Nem akarom szépíteni, zabálás. Mert hogyan is nevezhetném azt, amikor éhségtől függetlenül magamba tömtem mindent, ami ehető? Nem voltak falásrohamaim, de mértéktelenül és rendszertelenül borítottam magamba a kaját.
Evési minta és szokások
Gyerekkorom óta küzdöttem az étkezés egészéges szinten tartásával. Olyan családban nőttem fel, ahol az evés központi szerepet töltött be a mindennapokban és mindig volt otthon dugi nasisdoboz. “Miért nem eszel, beteg vagy?”, jött a számonkérés, ha nem az elvárható mennyiséget ettem. De ha nem kértem a nagyi sütijéből, akkor is egyből megkaptam a keresztet. Mert ez volt a szokás, enni kell, nem lehetett maradék a tányérban. Ismerős érzés neked is, ugye?
Akkoriban a versenysport jelentős szerepet játszott az életemben, sportiskolába jártam és szabadidőm legjavát is az edzések, futóversenyek, kézilabdameccsek töltötték ki. Volt példaképem is a korombeli sporttársaim között, akik már 15 évesen étkezési naplót vezettek, így volt alkalmam ellesni, hogy mi a “jó” étkezés. Azonban olyan fiatalon még nem láttam át tudatosan, hogy mi is az étkezés, miért fontos a teljesítményhez. Éreztem, hogy van jelentősége, de a hátteréről fogalmam sem volt. Rengeteget mozogtam aktívan, így kordában tudtam tartani a testsúlyom, míg munkába nem álltam, de az a történet messze vinne.
A hormonok a hibásak
Az első terhességem alatt, miután túljutottam a hányós hónapokon, nem telt el nap nassolás nélkül. És így volt ez a második terhességemnél is. Nem volt olyan bevásárlás, hogy ne raktam volna be a kosárba valami nasit. A kasszánál aztán jött a megkönnyebülés, mert láttam, hogy másoknál is ott hever a nasihalom a szalagon, és amúgy is terhes vagyok, a hormonok tombolnak, szóval minden rendben, pár plusz kiló nem a világ vége. Az a pár egész pontosan 23 kiló lett.
Felnőttként akkor éreztem, hogy változtatnom kell, amikor elérkezett a hozzátáplálás ideje. Tudtam, hogy helytelenül eszem. Nem engedhettem, hogy rossz evési szokásaimat lássa, eltanulja a gyerek, így gátlástalanul zugnassolni kezdtem. Nem bírtam ellenállni az édességnek. Reggelire péksüti, tízóraira péksüti, ebédre péksüti, délután már több kellett, jött a csoki, fagyi, szörp, torta. Aztán jött a lelkifurdalás és párom intő szavai, amit természetesen kikértem magamnak. Aztán következett a fogadalom, hogy majd holnaptól más lesz. Nem lett az. Jöttek a magammal való alkudozások, engedmények, hogy csak egy kocka csoki, abból aztán lett egy tábla, két tábla és minden kezdődött előről.
Cukorfüggőség és felismerés
2 évnek kellett eltelnie, hogy erőt vegyek magamon és felismerjem, ez így nem mehet tovább. Addigra már volt annyi tapasztalatom, hogy tudtam, mit kell ennem és tennem. Számomra a gyereknevelés egy önismereti tréning is, így ez is hozzásegített a megoldáshoz. Nem utolsó sorban pedig a párom volt a fék. Nem a kövérséggel volt a baj, hanem hogy nem éreztem úgy jól magam. Lehet vonzó egy zabáló, túlsúlyos nő, aki ráadásul még terhesnadrágot hord 1 évvel a szülés után? Megélem-e, hogy a gyerekeim felnőnek? Tény, hogy az elhízásnak komoly egészségügyi szövődményei vannak. Féltem ezektől, mivel állandó gyomor és ízületi fájdalmaim voltak 28 évesen.
A megoldás
Véget akartam vetni a kínlódásnak, így egy időre teljesen kiiktattam az étrendemből a cukrot. A fruktóz is cukor, de a változatos, egészséges étkezés része, így gyümölcsöket természetesen fogyasztottam. Ezzel együtt leültünk párommal és a támogatását kértem. (megjegyzem, ő nem küzdött ezzel a problémával). Mivel cukorfüggőnek vallottam magam, ezért ezen a téren a drasztikus elvonó módszert kellett választanom. Iszonyat nehéz volt az első két hét. Lehet, most legyintesz, de javaslom, próbáld ki. Rá fogsz jönni, hogy szinte mindenben cukor van, nehéz elkerülni, észrevételnül olvad bele a mindennapokba. Így viszont nálam megvolt az eredmény, mert mozgással és rendszeres étkezéssel kombinálva 2 hét után olvadtak le rólam a kilók, a közérzetem is sokkal jobb lett és az ízek teljesen más dimenzióba kerültek. Ettem és fogytam. Szuper érzés! Most ott tartok, hogy akkor eszem, amikor éhes vagyok, és egészséges keretek között tudom tartani a cukorfogyasztást. Nem dobálom tele a bevásárlókosarat édességgel és tudok nemet mondani egy szelet sütire vagy egy csokira, ami valljuk be, nem olyan egyszerű.
Forgács Attila elgondolkodtató soraival zárom a bejegyzésem: “Jelenleg a fejlett társadalmak legnagyobb szégyene és népegészségügyi problémája az elhízás és a szövődményei. Az összes terápiás törekvés ellenére a népesség túlsúlya nemhogy csökkenne, inkább gyarapszik. Pedig a fogyás képlete egyszerű: több kalóriát leadni, mint felvenni.” Az alapműködéshez szükséges kalóriabevitelre azért ügyeljünk!
Forgács Attila Az evés lélektana című könyvéről bővebben itt és itt olvashatsz, a szerzőről pedig itt.
Ha kérdésed, véleményed van a témával kapcsolatban, ne tartsd magadban, oszd meg velünk a Belly at the gym facebook oldalán vagy írj nekem ide. Ha értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről, kövess Instagramon vagy facebookon.
Comments