Szülés utáni hasplasztika tapasztalat - szétnyílt hasizom közelről
- Pálnik Szandra
- Mar 31, 2017
- 6 min read
Szülés után a legtöbb nő teste megváltozik. Striák, kötényhas, visszér, elődomborodó pocakocska és sorolhatnám. Gyakran hallani ismerősöktől, rokonoktól, “majd a gyerek mellett lemozgod a felesleget”, “lesz időd tornázgatni”, “gyorsan visszamegy az a pocak”. Sajnos nem így működik a testünk.
Én a kislányom születése után a kórház gyermekágyas osztályán szembesültem ezzel a problémával először, amikor az NST-t (CTG) rám akarta tenni a nővér, mire csak annyit kérdeztem: szülés után is kell NST? Jött a kínos válasz, “Ja, hogy maga már szült? Ne haragudjon, de akkora a hasa… “.
Telt az idő, de a 4. hónap után nem történt érdemi változás a hasam állapotát illetően, gyógytorna ide vagy oda. Nyilvánvaló volt, hogy más, külső segítség után kell néznem. Amikor kisfiam elmúlt 1 éves, és a gyermekorvosunk asszisztense megkérdezte a tanácsadáson, mikor jön a harmadik baba, ott telt be a pohár nálam. Irány a sebészet.
Sok szülő nőt érint a szétnyílt hasizom (rectus diastasis) problémája, és sokan nem tudják, mit lehet vele kezdeni vagy hogy egyáltalán létezik ez a mindennapokat megkeserítő kórkép. Én sem tudtam ezelőtt. Sok félrevezető információt lehet hallani vagy olvasni a témáról, ezért szeretném megosztani veled a tapasztalatomat.
Mivel soha nem tanultam anatómiát, nincs egészségügyi végzettségem és orvos sem vagyok, ezért erről az oldalról nem szeretném boncolgatni a témát (nyilván nem is tudnám, de vannak, akik megteszik, sajnos kellő szaktudtás hiányában, csupán a szomszédtól hallott információk alapján)
Honnan tudtam, hogy szétnyílt?
Egyrészt fájt, úgy éreztem, hogy ki akarnak szakadni a belső szerveim, így sejtettem, hogy valami nincs rendben. Ijesztően hangzik, de aki ilyen hassal megpróbált például futni, az tudja, miről beszélek. Másrészt ott volt az a kemény, elődomborodó bendőhas (nem zsír!), harmadrészt pedig kitapintható volt a rés. Hogyan? Hagyatt feküdtem, felhúztam a térdem, a talpam a földre helyeztem, lenyomtam a derekam a talajra és megemeltem a fejem, vagyis mintha hasprést csinálnék. Ezután ujjaimmal kitapintottam, hogy középen van-e rés vagy sem. Nekem nem volt nagy zsírréteg a hasamon, így könnyen megállapítottam, hogy végig szétnyílt egy rombusz alakban, tehát a köldököm vonalában volt a legszélesebb a rés. Emiatt fájt is a köldököm rendesen, nem csak szülés után, hanem terhesség allatt is, ezért már akkor haskötőt hordtam vagy felkötöttem hordozókendővel a pocakom.
Irány a sebészet!
Eljött az a pillanat, amikor valóban teher lett az egész szétnyílt hasfal téma. Lelkileg és testileg is: kisfiam sokszor köldökön rúgott pelenkázás közben, fájt a derekam és a hátam, nem tudtam játszani a gyerekekkel, mert féltem, hogy hasba rúgnak és a formázott hordozó vagy hordozókendő is pont az érzékeny részen szorított. Emellett az öltözködés rémálom volt. Minden erőfeszítésem ellenére sosem sikerült úgy felöltöznöm – még haskötővel sem-, hogy ne nézzenek legalább 6 hónapos terhesnek. Nem mellesleg, a haskötőm tépőzárja az összes melltartómat bolyhosra rongálta.
Első körben az illetékes szakrendelő sebészetét látogattam meg, ahol lesajnálóan nézett a sebész a hasamra. Esküszöm, úgy éreztem magam, mint Arnold Schwarzenegger a Total recall című filmben, mikor meglátta Kuatót. "Jaj, szegény, ilyen fiatalon, valóban csúnyán fest, hát ezt magánúton meg kell plasztikáztatni". Miért is? Mert a TB nem fedezi a rectus diastasis helyreállítását, csak a sérvműtétet, azzal pedig nem lettem volna kisegítve. Ugyanis jó eséllyel elköszönhettem volna a köldökömtől és a teljesen szétnyílt hasfalat csupán a köldöknél “foltozták” volna össze, valamint ott maradt volna a lógó bőr és a bendőhas. Egyedi lett volna a stílusom a köldök néküli pocakkal, de a jóízlésem még nem hagyott el, ezért elmentem konzultálni 4 plasztikai sebésszel.
Magánorvos
Budapesti és vidéki sebészorvos is látta a hasamat. Sajnos mindenhol szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy nem elég csak vízszintesen vágni csípőcsonttól csípőcsontig, hanem szükség lesz egy függőleges metszésre is a köldök és a szeméremdomb közötti részen, emellett pedig egy új köldökre. A választásom dr. Bognár Gábor egyetemi docensre esett, aki már 25 éve foglalkozik sebészethez tartozó rekonstrukciókkal és egyik korábbi munkája eredményét élőben is láttam (szintén szülés utáni hasplasztika), és tudtam, hogy a Lockwood-eljárást alkalmazza, melyről már sokat olvastam.
A műtét: új köldök, kevesebb stria, lapos has
A pontos műtéti eljárásról a doktor úr tudna beszámolni, de természetesen felvilágosított a konzultáción és én is rákérdeztem, mire számítsak, mi fog történni a hasammal a műtőben. Az orvos nem köntörfalazott, elmondta, hogy egyetlen dolog miatt kell aggódni az én esetemben, az pedig a bőrelhalás. Mivel nagyon vékonyra nyúlt a bőröm, nem biztos, hogy a “visszahelyezés” után helyreáll a vérellátása, ami bőrelhaláshoz vezet. Lehet foltokban, lehet nagyobb területen, ami majd hegesedve ugyan, de meggyógyul. Nem vagyok egy aggódós típus, így teljes nyugalommal fogadtam, hogy ez benne van a pakliban. Ha meggyógyul, nem lehet gond, elvégre nem készülök modellnek és a végeredmény csak szebb lehet a kiindulási állapotnál.
A műtét altatásban történt, és kb 2,5 órás volt. Ami biztos, hogy pontosan 10 órakor toltak be a műtőbe és 13 órakor ébredtem fel. A rekonstrukció két területre terjedt ki: a szétnyílt hasfalra és a megnyúlt bőrre. A hasfal Lockwood-eljárással lett összevarrva.
Alap esetben elegendő a vízszintes metszés, az én esetemben viszont szükséges volt függőlegesen is vágni a lógó bőr miatt, mert több irányba kellett feszíteni a bőrt. Kb. 10 cm került eltávolításra a köldök és a szeméremdomb közötti részen, amely a striás terület nagy részével egybeesett, de még így is maradt csíkos terület. Így új köldököt is kellett a hasamra szerkeszteni.
Nem volt utóhatása az altatásnak, teljesen jól ébredtem, fájdalom nélkül, felpolcolt, hajlított lábakkal, hasamon a haskötővel és egy drain csővel. Baromi jól esett az oxigén, amit kaptam, és megmondom őszintén, igen kellemes volt nem Thomas, a gőzmozdonyra ébredni. A műtét másnapján már kellett kicsit sétálni, de maradjunk csak a felülésnél. Aki szült császárral, az tudja, mire gondolok. Aki nem, annak elmondom, hogy nem egyszerű művelet szétvágott hassal felülni, nemhogy sétálni. Én egy császármetszés utáni pokolra készültem, ehhez képest nem volt fájdalmam, csak izomlázam. Nem mondom, hogy egyből felültem és szaladtam, de 10 perc alatt magamtól kicsücsültem az ágyam szélére (itt volt egy kis rosszullét), majd csoszogtam pár lépést, természetesen görbe háttal, mert azért eléggé feszült a bőr a hasamon. Nem tudtam, mi van a haskötőm alatt, de az látható volt, hogy végre lapos a hasam. Még ezen a napon a doktor úr átkötözött, és megállapította, hogy bőrelhalásnak nyoma sincs. Hurrá! 2 napot töltöttem a kórházban, ezalatt teljesen eszköztelenítve lettem, azaz kikerült a katéter, az infúzió és a drain is.
Otthoni lábadozás
2 hét szigorú fekvés, minimális mozgással. Nagyjából ennyi volt az instrukció. De kaptam szájbarágós írásbeli tájékoztatót arról, hogy mit szabad és mit nem. Emelni, házimunkát végezni például tilos (hurrá).
2 gyerkőc mellett nyilván kellett a segítség, egyedül nem szabad és nem is lehet ezt bevállalni. Éjjel-nappal haskötőt kellett viselnem 6 hétig, utána már csak nappal 3 hétig. Az első héten a fürdés kicsit problémás volt, elengedhetetlen a segítség. A hasam első látványa nem volt valami üdítő, odanézni sem bírtam később és megérinteni sem, de a kényszer nagy úr, muszáj volt fertőtleníteni és tiszta gézlapokat tenni a sebre (nem kellett kötözni, ragasztani). Ezen kívül 10 napig véralvadásgátló injekciót kellett beadnom magamnak, ami szintén nem tartozott a kedvenceim közé.
Az első két hét volt nehezebb, de csak azért, mert még nem tudtam kihúzni magam, mert feszült a bőr. Utána viszont már napról napra jobb volt. Gyorsan gyógyult a sebem, ami a Lockwood-féle műtéti eljárásnak köszönhető. Többek között ezért is esett a választásom dr. Bognár Gáborra, mivel nagy rutinnal és precizitással alkalmazza ezt a technikát.
Összességében egyáltalán nem volt megterhelő sem a műtét, sem a lábadozás. A 3. héttől már egyedül voltam a gyerekekkel, de nem emeltem őket. A nagy már amúgy sem szereti, ha emelgetve van, a kicsit pedig csak az etetőszékbe tettem be, egyébként lehajoltam hozzá, ha ölelésre vágyott, és a földön pelenkáztam.
Én minden anyának, akinek rectus diastasisa van, csak ajánlani tudom ezt a beavatkozást, hiszen a hasfal igen nagy részben (azt hiszem, 67%-ban) felel a felsőtest stabilitásáért. Ha a hasfal nem tart, derék- és hátfájás, valamint egyéb járulékos panaszaink lesznek. Nem utolsó sorban pedig végre fel tudok venni egy crop topot nyáron :)
Ezúton is köszönöm dr. Bognár Gábornak, hogy visszaadta a testem, ezáltal visszakapva az önbizalmam, és hálás vagyok, hogy nem hitegetett valótlan áltényekkel, így a maximális információk birtokában tudtam meghozni a döntésem a műtét elvégzését illetően.
A fenti történet a saját, személyes tapasztalatom, és nem reklám. Másnál lehetnek eltérések, ez az egyéni állapottól függ. Egy orvosi konzultációt követően a te esetedben lehet, hogy más lesz az eljárás, vagy mást fog javasolni az orvos, de az biztos, hogy tiszta és hiteles képet fogsz kapni az állapotodról és a megoldásról.
Ha tetszett a bejegyzés és úgy gondolod, másnak is segíthet, nyomj egy like-ot és oszd meg facebookon! Várom a hozzászólásokat, kérdéseket a témában, amelyeket feltehetsz itt üzenetben vagy a poszt alatt a fb oldalamon.
Comments